Taxi

Mia morogva arccal sétált a járda szélén. Bár vékony nő volt, a mozdulatai súlyosnak tűntek, ahogy ingerülten trappolva haladt előre.

Aznap egyáltalán nem törődött a kinézetével. Más napokon csinosnak érezte magát szép cipőkben, rakott szoknyában és elegáns blúzokban. Átlagos esetben a hosszú, sötétbarna haját besütötte és vitt fel egy kevés sminket is.

Ehhez képest aznap éjjel inkább lezseren öltözött. Egyszerű farmernadrágot, egy kék pólót és fekete bakancsot vett fel, míg a hátán ott lógott egy régi hátizsák. A haját csak összefogta egy gumival és ki sem festette magát. A kinézete érdekelte legkevésbé, miközben rendületlenül haladt előre.

A reptér felé tartott. Vezetni nem tudott, így gyalog indult el. Azt sem bánta, hogy közel este tíz óra volt. A gépe hajnali négykor indult. Addigra oda kellett érnie.

Bár út közben eszébe jutott, hogy hívhatott volna taxit, a telefonját otthon hagyta és már nem fordult vissza érte. Jobbnak látta mielőbb elérni a repteret.

Miután kiért a városból, töretlenül gyalogolt tovább. Sosem volt félős típus, így nem rémisztette meg az egyedüllét. Rég besötétedett, de Mia az út szélén maradt, hogy biztonságban legyen.

Ahogy ment előre, egy autó fényei tűntek fel. A nő egy pillantásra sem akarta méltatni, de végül mogorva arccal fordult meg. Idegesen csillogó, kék szemeivel mérte végig a férfit, aki lehúzta a taxi ablakát, miközben lelassított.

A vezető úgy a harmincas éveiben járhatott. Hosszú, barna haját lófarokba fogta, míg az arcát simára borotválta. Néhány halvány ránc ült a sötét szemei szélén. Piros, kockás inget viselt, alatta fekete pólóval. Amikor megszólalt, a hangja vidámnak tűnt.

– Kicsit késő van egyedül gyalogolni. Nem kell fuvar?

Mia hallgatott, majd az út felé fordult. Tény, ami tény, hamarabb elérte volna a célt autóval, így visszafordult a férfi felé és bólintott.

A sofőr az ajtó felé intett és a nő beszállt mellé.

– Hová lesz az út?

– A reptérre.

– Ilyen későn?

– Hajnalban indul a gépem.

– Tényleg? El mertél indulni csak így, gyalog?

– Igen.

– Érdekes.

Mia mogorván vont vállat és hallgatott. Nem volt sok ideje dönteni, mielőtt útra kelt. Csupán bedobta a hátizsákjába a legfontosabb dolgait és elindult.

A sofőr nem használt GPS-t. Úgy tűnt, tudta az utat fejből.

Mia az ablakon nézett kifelé. Az út két oldalát fák szegélyezték. A lombjaik az éjszaka sötétjében különös formákat öltöttek.

A sofőr ekkor megszólalt.

– Tényleg nem féltél egyedül elindulni? Ott vannak a vadállatok, de emellett feltűnhetett volna olyasvalaki is, aki esetleg bántani akart.

Mia vállat vont és nem válaszolt.

A sofőr folytatta.

– Mindig különösnek tartottam, hogy milyen világban élünk. Azt mondjuk, nem bízunk meg senkiben, mégis… Vadidegenek készítik el nekünk az ételeket az éttermekben és hozzák ki utána az asztalhoz. Elhisszük, hogy a buszsofőr nem hajt bele direkt az árokba. Befekszünk altatásban egy orvos kezei alá. Egy hotelben hiszünk benne, hogy a személyzet nem tör majd be éjjel a szobánkba megölni minket. Beülünk valaki mellé a taxiba azt remélve, hogy oda visz minket, ahová kértük… Valójában az egész életünket idegenekre bízzuk.

Mia csak hümmögött válaszul.

A sofőr rásandított a nőre. Amikor újra megszólalt, a hangja másként csengett. Vidámabbnak hatott, míg a szemeiben különös fény csillant meg.

– Attól sem féltél, hogy beülj mellém egyedül. Mi van, ha én is bántani akarlak?

Mia a sofőrre nézett. Aznap éjjel nem volt sok türelme, így az arcára egy rideg mosoly ült ki.

Arra a konyhakésre gondolt, amelyet behajított az út mentén a bokrok közé, miután végzett a hűtlen vőlegényével és a férfi szeretőjével.

– Te is egy vadidegent vettél fel az éjszaka közepén abban bízva, hogy nem fog megölni. Vajon mennyi az esélye annak, hogy két gyilkos legyen egy taxiban?

A sofőr különös vidámsága eltűnt és a karjai mintha megdermedtek volna. A szemeiben idegesség csillant. Már nem mosolygott. Onnantól csupán némán nézte az utat.

Amikor elérték a repteret, leparkolt a közelben és lekapcsolta a számlálót. Mia szó nélkül fizette ki az árat, megköszönte a fuvart, majd kiszállt az autóból. Az induló járatok irányába gyalogolt.

A férfi megfordult az autóval és elhagyta a parkolót. Ahogy haladt az éjszakában, hallani kezdte a zörejeket.

Leparkolt egy elhagyatott út szélén, majd kiszállt és kinyitotta a csomagtartót. Újra halántékon vágta a megkötözött taxisofőrt, aki ismét elvesztette az eszméletét. Ezután a férfi visszaszállt az autóba és beindította.

Épp eleget időzött már a kitérő miatt. Ideje volt hazaérnie és munkához látnia.

Stella Watson

Facebook oldalam: https://www.facebook.com/profile.php?id=100089570148846