3. rész: Gadzen
14. fejezet
A család
Gadzen minden szempontból az egyik legkegyetlenebb bolygó volt a Galaxisban és köztudottan a lázadók uralma alatt állt. A felszínét többnyire kietlen pusztaság fedte. Több működő vulkánja is volt, amelyek mindent elpusztítottak maguk körül. A légkört sötét, gyakran összefüggő füst és felhőréteg borította, alig engedve át természetes fényt. Növények szinte nem is teremtek meg. Állatokból kevés bírta a meleget és a megpróbáltatásokat. A levegő tele volt mérgező gázokkal.
Az őslakos nép, név szerint lavarusok, eredetileg vándorolt, majd miután megtalálták a legbiztonságosabb területeket, letelepedtek. Erőszakos és ravasz élőlények voltak, hiszen meg kellett vívniuk szinte mindenért, ha nem egymással, akkor a természettel. Végül, amikor már kezdték feladni, meglátogatta őket egy másik nép, amelyik a bányászattal foglalkozott. Sikerült kideríteniük, hogy a bolygó a Galaxis egyik legértékesebb kristályát rejtette magában. Az őslakos nép megtanult tőlük mindent, majd megtámadta őket. Nagy részüket megölték, a többit rabszolgává tették. Hála az új tudásuknak, elkezdtek foglalkozni a bányászattal, így fellendült a gazdaság és képesek lettek arra, hogy felhúzzák a fejlettebb városaikat.
Összesen négy család emelkedett ki sikeresen és közülük vált egy az uralkodóvá. Nem egyetlen lény volt, aki mindent irányított, hanem ennek a fő családnak a felnőtt tagjai alkottak egy tanácsot. A másik három magas rangú család tagjai váltak a segítőkké és a felügyelőkké. Alattuk helyezkedett el a réteg, amely elsősorban a bányászat felügyeletével foglalkozott, illetve kereskedelemmel és fejvadászattal. A harmadik a sorban az egyszerű civil nép volt. Legalul helyezkedtek el a rabszolgák, az idegen nép leigázott tagjai és mindazok, akik valamilyen bűnt követtek el. Halálbüntetés nem létezett. Egyszerűen elvettek minden rangot a bűnöstől és megfosztották a családnevétől, amelynél nagyobb megaláztatást nem tehettek velük. Ők végeztek minden kemény fizikai munkát a bányában, amíg bele nem haltak.
Amennyire ezek a lények szerettek másoknak ártani, annyira védték magukat. Amikor régen a Birodalom alá tartoztak, mindannyian azonnal behódoltak, manapság pedig nem akartak ujjat húzni a lázadók katonáival, akik a régi uralkodó eltűnése után letelepedtek náluk.
***
Nem sokkal azután, hogy a birodalmi hadsereg elvesztett egy harcot az űrben egy maroknyi lázadóval szemben, az uralkodó magához hívatta legfőbb bizalmasát.
Hyraus fürgén lépdelt végig a palota folyosóján. Éppen egy tárgyalás közepén volt, amikor megérkezett az üzenet. A férfi nyomban ott hagyta az ügyet és sietett, hogy beszéljen az urával. Nem számított, éppen mivel foglalatoskodott előtte. Ha az uralkodó szólította, azonnal meg kellett jelennie.
Kikerülte az őröket és szinte berontott a terembe.
Őfelsége éppen vacsorához készülődött. Unottan terült el a trónján, arra várva, hogy meghozzák az ételét. Amikor azonban meglátta a bizalmasát, kihúzta magát és elmosolyodott.
Hyraus odasietett hozzá és térdre ereszkedett a trón mellett.
– Felség. Jöttem, amint tudtam.
Az uralkodó válaszul végigsimította a férfi csillámló, aranyszőke haját. Volt benne valami kényelmetlen gyengédség. Hyraus sosem értette ezt a gesztust, de őfelsége gyakran köszöntötte így, ő pedig csupán elviselte.
– Ülj mellém!
A férfi meglepődött. A hosszú évek alatt nem volt olyan alkalom, amikor az ura a saját szintjére emelte. Ennek ellenére azonnal felkelt és helyet foglalt az asztalnál, a szomszédos széken. Nem kérdezte meg, miért kellett jelen lennie. Hagyta, hogy őfelsége a maga tempójában adja tudatára, mit is akart tőle.
Hyraus végignézett az asztalon. Teljesen üres volt. Nem akadt tányér, se evőeszközök. Az uralkodó nem szeretett felesleges dolgokat használni.
– Szeretném, ha jelentést tennél nekem arról, ami legutóbb történt.
– Mire gondol?
– A gadzeni csatára. Hogyan lehetséges az, hogy az a kis csapat képes volt legyőzni a flottánkat és ellopták az űrhajóink egy részét?
Hyraus bólintott. Már készen állt a jelentéssel. Valójában szinte várta is, hogy szóba kerüljön.
– Igen, felség. A lázadó csapatot feltehetően egy Myrren nevű gadzeni nő vezette, aki már régóta volt a fővárosukban a szószólójuk. Számos beszámolót kaptam arról, hogy miket mondott, ám soha nem tűnt igazi fenyegetésnek. Bevallom, komolyabban kellett volna vennem a híreket. Hibáztam, ezért szeretném felséged bocsánatát kérni.
Az uralkodó bólintott, jelezve, hogy megbocsátott.
– Ez mind érthető is. Azt áruld el nekem, hogy ez a hölgy honnan szerzett járműveket, űrhajókat és fegyvereket!
– Azt feltételezzük, hogy külső és belső segítsége is akadhatott. Gadzen lakosságának egy kis része régóta követeli a rendszerük megváltoztatását. Valószínűleg lázadtak a fő család ellen. Elképzelhető, hogy valaki szimpatizált velük és biztosított számukra…
Az uralkodó ránézett, mire a férfi elhallgatott.
– Idáig rendben lenne a történet, barátom. Most pedig még egyetlen egy dolgot válaszolj meg nekem!
– Felség?
– Honnan volt információjuk a seregünkről, az egységeinkről és az űrhajók belső szerkezetéről?
– Azt gondolja felséged, hogy…
– Áruló van a soraink között. Egyértelmű. Ilyen információkat nem szerezhettek meg más segítséggel. Azt akarom, hogy kutasd fel az illetőt és hozd el nekem!
– Igenis. Mennyi időt…
– Amennyi szükséges hozzá.
– Értettem.
– Még egy kérdésem van. Mennyire biztos, hogy ez a Myrren nevű hölgy vezette a lázadókat?
– Szinte száz százalék, felség.
– Az életedet is rátennéd?
– Azt hiszem, igen, felség.
– Rendben, barátom. Hiszek neked.
Hyraus hálásan biccentett. Őfelségének nem volt semmi gyanús mindabban, amit elmondott neki.
Sajnálta, hogy ki kellett játszania Myrrent, akinek ő maga adta meg a támadáshoz kellő információkat korábban, de ez hozzátartozott a kettős életéhez.
Az uralkodó ekkor hirtelen elordította magát, mire a férfi összerezzent.
– Hol késik a vacsorám?!
Az ajtó a terem másik felében kinyílt és három férfi cipelt be egy tálcát. Hyraus furcsa tekintettel méregette őket, majd a szeme elkerekedett, amikor rájött, mit látott.
A szolgák letették a tálcát az asztalra. Rajta Myrren feküdt, meztelenül, összekötözött karokkal és bokákkal. Vékony volt, fakéreghez hasonlító kemény bőr fedte az egész testét. Haja nem volt, az arca két oldalán apró szarvak sorakoztak. A száját bekötötték. Nagy, barna szeme könnyes volt.
Hyraus torka összeszorult, amikor rájött, hogy a nő élt.
A három férfi meghajolt és távozott.
Az uralkodó kényelmesen fészkelődött egy keveset, mielőtt megnyalta volna a száját.
– Hálás vagyok, amiért biztosítottál róla, hogy lázadóval van dolgunk, barátom. Magam is ezeket az információkat találtam, de nem akartam volna egy ártatlan hölgyet feláldozni vacsora gyanánt.
A nő fojtottan sikított és vergődni kezdett, miközben Hyraus némán ült.
Az uralkodó a következő pillanatban sebesen csapott let és feltépte a nő hasát. A fogai gond nélkül átharapták a kőkemény bőrt és belemélyedtek a lény szerveibe. Erős állkapcsa azonnal szétroppantotta a csontokat, porrá őrülve őket. A sötét asztalt pillanatok alatt vér borította el.
Hyraus mozdulatlanul ült, akár egy szobor. Nem tudott megszólalni. Az arcára borzadály ült ki, ahogy a nő sikított, végül, amikor az uralkodó leharapta a fejét, végre csend borult a teremre, leszámítva a csontok ropogását.
A férfi alig vette észre, hogy az asztalról lecsorgó vér beszennyezte a ruháját. Az ölébe rejtett kezei remegtek.
– Reszketsz.
Hyraus összerezzent és lehajtotta a fejét. Hányni akart.
Az uralkodó szelíden mosolyodott el és nem törődött azzal, hogy megtörölje a száját.
– Elnézést, ha megijesztettelek, barátom. Nem állt szándékomban.
Amikor a férfi semmit nem szólt, őfelsége megragadta az állát és maga felé fordította az arcát.
Hyraus engedelmesen nézett rá. Minden önfegyelmére szüksége volt, hogy visszatartsa a könnyeit, a félelmét azonban meg sem próbálta eltitkolni.
Az uralkodó továbbra is mosolygott, erősen tartva az alattvalóját.
– Találd meg az árulót, barátom! Tudni akarom, ki volt az, aki kiszivárogtatta az információt! Személyesen fogok elbeszélgetni vele. Megértettél?
Hyraus hangja elcsuklott.
– I-Igenis, felség.
– Félsz tőlem. Megrémisztettelek.
– Igen, felség.
– Bocsánat. Nem jutott eszembe, hogy esetleg a látvány felzaklathat. Nem kell félned tőlem. Téged soha nem bántanálak. Mindez azonban ne feledtesse el veled, mi a teendőd! Keresd meg nekem az árulót!
– Igen, felség.
– Rendben. Távozhatsz.
A férfi felkelt és az ajtó felé indult. Amint kiért, rohanni kezdett, hogy minél messzebb kerüljön az uralkodótól, mielőtt megállt és öklendezni kezdett.
***
A fehér űrhajó már belépett a légkörbe, de még nem szállt le. Várták az engedélyt. Gadzenre a rossz híre miatt ritkán jöttek látogatók.
Daron fel-alá mászkált és idegesen csapkodta a tenyerét. Mivel azt hitte, hogy Solar bolygójára mennek elsőként, még nem volt ideje felkészülni lelkileg a visszatérésre.
Végül megtorpant és kifakadt.
– Én így ide nem mehetek ki! Ha máshol nem, a vérdíj itt még biztosan a fejemen van. Egyet se lépek és már el is kapnak!
– Meg tudod megint változtatni az alakodat? – kérdezte Serion.
Daron bólintott, Sephra viszont megállította, mielőtt elfutott volna.
– Nekünk is lesz egy kis gondunk. Ez egy lázadó bolygó, és előszeretettel vadásznak le birodalmiakat.
– Akkor mit csinálunk? – kérdezte Solar, a kicsi sugárvetővel legyezgetve magát.
Még messze jártak a leszállópályától, de már most melege volt.
– Először ki kell találnunk valami jó mesét arról, hogy mit keresünk itt. Valami olyat, ami miatt nem fognak minket azonnal elüldözni, vagy megtámadni. Ötlet?
– Adjátok fel a kölyköt! – kiáltott oda Angron vidáman.
Egyáltalán nem idegeskedett, helyette kényelmesen elnyúlt a pilótaülésben és közben próbálgatta, hogy melyik gombbal tudta hűvösebbé tenni az űrhajó belsejét.
– Mi van? – hökkent meg Daron.
– Logikus lenne – folytatta Angron, miközben megtalálta a megfelelő gombot.
Azonnal kellemesebbé vált a hőmérséklet.
– Kiadjátok magatokat fejvadásznak, akik elkapták a régóta keresett bűnözőt. Örülni fognak nektek, és szívesen látnak, így el tudjátok terelni a figyelmet. Daron meglép, megkeresi azt az idétlen szilánkot a kardhoz, utána futás van ide vissza. Egyszerű. Nyilván pénzt kaptok majd Daronért, szóval még hasznos is.
– Húszezer jár érte – szólalt meg álmodozó hangon Solar. – Tetszik ez a terv.
– Nekem is – bólintott Serion.
– Nekem nem – tiltakozott Daron. – Ez nem így működik! Ha valakit itt elkapnak, az nem szökik meg csak úgy egyszerűen!
– Akkor bizony nagyon óvatosnak kell majd lenned – válaszolta Sephra.
– Nem is értitek a rendszert! Leküldenének a bányába dolgozni!
– Bányába? – kérdezte Solar. – Azt hittem, börtönbe kerülsz, vagy ilyesmi.
– Az a börtön.
A lány elvigyorodott.
– Az bizony kínos.
– Ezt nem gondolhatjátok komolyan! Nem megyek le csak azért, hogy elkapjanak!
Mindenki rámeredt. A tekintetük egyértelműn ugyanazt sugallta, hogy ha nem volt hajlandó önként menni, viszik erővel.
– Jól van… Legyen, de a ti hibátok lesz, ha utána nem szabadulok ki! Négy… Vagyis három nagy család van a bolygón. A második foglalkozik a vérdíjakkal, hozzájuk kell elvinnetek. Ők a jobb szélső városban laknak.
Angron válaszul arra kormányozta az űrhajót.
– Trianoknak hívják őket, csak hogy egyáltalán tudjátok, kiket kerestek. Nem lesznek túl barátságosak. Senkivel nem azok, szóval erre ne számítsatok! Egy ideig megtűrnek majd titeket, de hosszan semmiképpen.
– Jól látom, hogy itt csak három város van? – szólt oda Angron, miután jobban megszemlélte a bolygó felszínét.
– Igen. Itt a közelben csak ezek a helyek biztonságosak. Ide a láva nem szokott elérni. Általában. Van még néhány kicsi település elszórva pár kilométerrel odébb, de azok eléggé kihaltak. Ott laknak azok, akik megpróbálnak kitörni a fő családok uralma alól. A föld alatt össze van kötve a három város, ott van a bányarendszer.
Serion ekkor a fiúra nézett.
– Még egy dolog… Miért is van rajtad vérdíj?
– Ártatlanokat ölt meg – vágta rá Solar.
– Nem öltem meg senkit! Én… Én nem csináltam semmit…
Ekkor kezdett el csipogni a kommunikációs rendszer, mire Angron újra bekiabált nekik.
– Beszéli valaki ezeknek a nyelvét?
Serion önként vállalkozott a feladatra. Besietett a pilótafülkébe és végig hallgatta az üzenetet.
Ezeknek a lényeknek a nyelve nem volt nehéz. Elég egyszerű módon beszéltek, egymás után pakolva a szavakat, minden ragozás nélkül. Könnyen megértette, mit mondtak nekik. Megállásra utasították őket. A nevüket és céljukat kérdezték.
Serion elgondolkozott, hogyan tudta volna a legjobban előadni a kitalált szerepet, majd egy lazábbnak hangzó, kifejezetten gengszteres stílusban válaszolt. Azt mondta, fejvadászok voltak és a céljuk az volt, hogy átvegyék a vérdíjat egy régóta keresett bűnözőért, név szerint Daron Nerusért, ahogyan öt perce megtudta a fiú vezetéknevét is. A csatorna másik felén hallgattak. Valószínűleg éppen értesítették azokat, akiknek ez a hatáskörébe tartozott.
Ez idő alatt Angron felhalmozta maga mellett az összes ivóvizet, amit csak az űrhajón talált, miközben folyamatosan legyezgette magát.
Alig két perc múlva megkapták az engedélyt a leszállásra, majd figyelmeztették őket, hogy egy rossz mozdulat és támadást kezdeményeznek.
– Milyen kedvesek – morogta Angron, miután Serion lefordította neki az üzenet végét. – Hé, Solar, gyere csak ide! Itt vannak a repülő állataid nyomai!
A lány azonnal odaszaladt, hogy megnézze a roncsokat, amelyek között éppen áthaladtak. Vagy ötven hatalmas csillaghajó megszenesedett, fekete maradványait látta. A méreteik sokszorosai voltak az ő apró űrhajójuknak és néha alig pár méterre kerülték csak el őket.
Amíg Angron lerakta az űrhajót, ügyesen kikerülve mindent, egyetlen karcolást sem ejtve a külső burkolaton, addig a többiek igyekeztek kitalálni, hogy tudták a legjobban eljátszani a kitalált szerepet.
Solar, miután eleget nézelődött, visszament és az ötletére felvették a raktárba dobott fekete csuklyás köpenyeket. Az egyenruhát kénytelenek voltak ott hagyni, mert a birodalmi színeket valószínűleg nem szívesen látták volna odakint. Serion és Sephra kényelmetlenül érezték magukat nélküle, de végül kelletlenül elfogadták a tényeket.
Ezután mindannyian felszerelkeztek annyi fegyverrel, amennyit csak találtak. Úgy gondolták, minél több volt náluk, a kinézetük annál jobban hasonlított egy csapat fejvadászra, akik sosem érkezhettek sehová megfelelő felszerelés nélkül. Éppen ezért, Serion, bár nem értett annyira a sugárvetőkhöz, kölcsönvette Daronét, akinél, bármennyire is rosszallotta a fiú, nem lehetett semmi. Solar Daron amúgy sosem hordott tőrét lopta el szó nélkül, annak ellenére, hogy ő meg azt nem tudta használni, de úgy gondolta, ha már hárman dolgoztak állítólag együtt, illett hasonlóan felszerelkezniük. Sephrának mindkettő volt, így ő nem vitt semmi mást.
Ezután megkötötték Daron kezét a raktárban talált bilincsekkel és a nyakára tettek egy láncot, amellyel maguk után tudták húzni. Amikor megkérdezték, hogy Solar minek tartott ilyeneket a hajón, a lány csak zavartan vigyorgott és nem válaszolt.
Daron gyűlölte a szerepét. Még ha kemény is volt a bőre, a bilincs szorította.
Végig gondolta, vajon mennyire látszott az egész jelmezük élethűnek, hiszen a népe elég gyanakvó volt. Arra jutott, hogy elég hitelesnek tűntek, ám még egy hirtelen ötlettől vezérelve Serionhoz fordult.
– Üss meg!
– Mi?
– Üss meg! Sokkal jobb szemmel nézik, ha a fogoly meg van sérülve, mert úgy olyan, mintha le lenne gyengülve és kevésbé kéne rá figyelni. Ez meg az én esetemben, ha már úgyis szöknöm kell, még jól jöhet.
– Én vállalom, ha neked nem megy – ajánlkozott Solar lelkesen.
Serion éppen csak rápillantott a lányra, majd visszafordult a fiúhoz és behúzott neki egy hatalmasat.
Daron hátraesett. Az ütés egyenesen szemem találta. Serion megragadta a vállát, újra és újra arcon vágva az öklével. Végül, amikor már a fiú minden igyekezetével próbálta megállítani, a férfi elengedte.
Daron sziszegve próbálta megdörzsölni a fájó arcát, de inkább letett róla, mert már az érintés is kellemetlen volt. Érezte, hogy vér csorgott le az állán.
Néhány perc elteltével Angron letette az űrhajót a leszállópályán és kinyitotta a rámpát.
Serion a fiú kérges bőrétől felsértett kézfejét dörzsölgette, majd Solarral együtt kisétált a hajóból, maguk után húzva a láncra kötött Daront, aki cseppet sem tűnt lelkesnek.
– A közelben leszünk, ha bármi lenne – szólt oda Sephra a pilótának.
Angron csak bólogatott.
A nő követte a társait.
A forróság elképzelhetetlen volt. Szinte azonnal megbánták a köpeny felvételét, még akkor is, ha a csuklya megvédte az arcukat a kíváncsi szemektől. A vulkánokból származó hő nagy része megragadt a légkörben. Hogy nappal volt-e, vagy éjszaka, azt a hatalmas, egybefüggő füst-, és porfelhőtől, amely elborította fölöttük Gadzen egét, nem lehetett megállapítani. Nagyon ritkán szakadozott fel, de olyankor láthatóvá vált a fejük felett lebegő rengeteg roncs, a néhai birodalmi flotta maradványai. Innen lentről ijesztően néztek ki. Szinte olyannak hatottak, mintha bármelyik pillanatban lezuhanhattak volna a városra, maguk alá temetve mindent.
A felhőket megvilágította a közeli láva sötét narancsszíne, vöröses fényt kölcsönözve ezzel a tájnak. Körbe nézve csak pusztaságot láttak. Elégett növények és élőlények fekete hamuja borította a földet. A levegő ritkásabb volt, mint más bolygókon, tele mérgező anyagokkal, amelyek az itt lakó népre nem hatottak. Az ide érkező vendégek számára maszkokat tartottak fent, hogy ne fulladjanak meg néhány perc alatt.
Amikor mind a négyen lesétáltak a rámpán, egy pillanatra megtorpantak. Nem csupán az elviselhetetlen meleg és a rossz levegő késztette őket erre, hanem a fogadóbizottság is.
Vagy húsz-huszonöt katona állt szemben velük, feltartott fegyverekkel. Volt közöttük vegyesen a fiú népéből, és a lázadókból is, akiket a páncéljuk bronzos színe miatt azonnal fel lehetett ismerni. Egy ideig szótlanul meredt mindenki a másikra, míg végül Serion megelégelte az ácsorgást. Magához húzta Daront és hangosan beszélni kezdett. Elmondta újra, hogy kik voltak ők, és milyen céllal érkeztek, majd hozzátette, hogy egy társuk fennmaradt az űrhajóban ellenőrizni a műszereket. Alig beszélt, de mire végzett, már érezte, hogy kezdett rosszul lenni a levegőhiánytól.
A katonák nem mozdultak, majd hirtelen, teljesen egyszerre, mind leeresztették a sugárvetőjüket és szétváltak.
Közöttük egy nő sétált előre. Nagyon sokban hasonlított Daronra. Magas volt. Az alakja és az öltözéke csinosnak hatott, ám az arca nem tűnt annak a kérges bőre miatt. Hosszú, díszítés nélküli, vörös szoknyát viselt, felül pedig ujj nélküli, szűk felsőt. A lábai patásak voltak, felülről viszont humanoid benyomást keltett. A szeme sötét volt. Fekete haja kiengedve lógott le egészen a derekáig, ami máris egyértelművé tette a beültetéseit. Az arcán és a csuklóján található szarvak aprók voltak, szinte alig látszottak. Legalább tíz évvel volt idősebb a fiúnál.
Az intésére két katona maszkot hozott Serionnak, Sephrának és Solarnak, akik hálásan fogadták el őket. Már csak azért is jól jött, mert az arcuk nagy részét eltakarta. Elsősorban Sephrának kellett aggódnia, mert felmerülhetett a lehetőség, hogy a lázadó katonák felismerik benne a birodalmi főadmirálist, ha levette volna a csuklyáját.
Daron nem kapott maszkot. Akárcsak faj többi tagjának, az ő szervezete is alkalmazkodott ehhez a környezethez.
A nő az őslakos nép egyszerű nyelvén köszöntötte őket. Serion viszonozta, majd megkérte, hogy folytassa a közös nyelven fejvadász társai miatt. A nő végignézett rajtuk, majd nyelvet váltott. Lassan, szinte körülményeskedve beszélt.
– Üdvözlöm önöket Gadzenen! A nevem Kyen. A Gelum család tagja vagyok. Köszöntelek téged is, Nerus család fia. Reméltük, hogy egyszer így, láncra verve láthatunk majd viszont.
A fiú el akarta fordítani a fejét, mire Kyen odasétált és megragadta az állát. Daron felszisszent, amikor a nő hozzáért a sebeihez.
Kyen elmosolyodott és közel hajolt hozzá. Szinte suttogott.
– Látom, kellett neked némi fegyelmezés is. Sose voltál igazán szófogadó, nem igaz? Ne aggódj, a bányában majd megtanulod az engedelmességet!
Kyen elengedte a fiút és a többiekre nézett.
– A Trian család már várja önöket. Kérem, kövessenek!
Serion, két oldalán Solarral és Sephrával, a háta mögött pedig Daronnal, elindult a nő után. A katonák közül hatan csatlakoztak mögéjük. A többiek nem törődtek velük többé.
A hosszú híd, amelyen áthaladtak, fedve volt. Innen láthatták, hogy a város tulajdonképpen egy hegy tetején állt. Körülötte körben nyúltak ki a kiépített leszállópályák. Az épületek feketén magasodtak előttük. Feltételezték, hogy az anyag, amelyből építkeztek, nem ilyen színű volt, hanem a szél által odasodort hamu tapadt meg rajta. Semmit sem díszítettek ki, minden katonás egyszerűséggel készült. Ez a nép, amelynek mindig a túlélés volt a lényeg ebben a környezetben, a legkevésbé sem törődött a szépséggel. Csak és kizárólag a praktikusságot tartották szem előtt.
– Barátságtalan egy hely – morogta Sephra olyan halkan, hogy csupán a társai hallják.
A maszk csak még jobban tompította a hangját.
Egyetértettek vele. Shouta hűvös pompájához képest Gadzen egy ronda porfészek volt.
– Miért emlegetik ennyit ezt a család dolgot? – kérdezte suttogva Solar.
Eddig nem akarta megtörni a csendet, akármennyire is furdalta a kíváncsiság egyes dolgokkal kapcsolatban.
– Ezen a bolygón a család a legfontosabb intézmény – súgta vissza Serion.
Elég sokat tudott erről a népről. Mindig úgy tartotta, nem lehetett megtanulni egy nyelvet anélkül, hogy ne tanulmányozná közben a szokásaikat és a társadalmukat is.
– Nincs semmi, ami lényegesebb lenne. Egyén gyakorlatilag nem is létezik, ezért nincsen egy kiemelt uralkodó. A fő család tagjai közösen kormányoznak. Az egyik legnagyobb büntetés, ha valakit kitagadnak, mert akkor lényegében ő többé nem létezik.
Először örültek, amikor fedett helyre értek, ám rájöttek, hogy ott még rosszabb volt. Nyílások híján a levegő alig mozgott, így csak még fülledtebbé vált a környezet.
Sötét folyosókon haladtak át. Fényt egyedül néhány lámpa szolgáltatott. A számítógépeket leszámítva nem sokra tartották az elektromosságot. Különben is jól láttak sötétben, így csak a legfontosabb eszközökre költöttek.
Itt civileket nem láttak, csak őrök mászkáltak fel-alá a folyosókon, továbbra is keveredve a lázadók és helyiek. Néhány hivatalos személy sietett el mellettük. Ők csak azért fordultak utánuk, hogy Daront megbámulják. Úgy tűnt, őt mindenki felismerte, mert megeresztettek felé egy-egy gúnyos mosolyt, mielőtt mentek tovább a dolgukra.
Solar ezt látva egy kicsit lemaradt, hogy tudjon hozzá beszélni.
– Sosem voltál közkedvelt személyiség, igaz-e? Mit tettél, amiért ennyire utálnak?
– Semmit sem csináltam.
Daron nem volt lelkes. A bilincsek a csuklóján kezdtek túlságosan szorítani, a láncból a nyakán pedig elege volt. Az arca fájt az ütésektől, és érezte, hogy kezdett feldagadni a szeme körüli seb. A legkevésbé hiányzott neki még Solar gúnyolódása is.
Ekkor a fiú fájdalmasan nyögött fel és előre tántorodott, mert az egyik mögöttük haladó katona, aki hallotta a beszédüket, fejbe vágta a sugárvetőjével.
Serion megtorpant és megfordult. Mellette Sephra, előtte pedig Kyen is megállt és hátranézett.
– Legyen olyan kedves és ne érjen a foglyunkhoz! Jelen pillanatban, amíg a fizetségünket meg nem kapjuk, még hozzánk tartozik és csak mi bánthatjuk. Érthető?!
Az őr hátrébb lépett és szinte érezni lehetett, hogy vigyorgott a sisakja mögött.
– Elnézést, de úgy éreztem, a pimaszságát büntetni kell.
– Majd a társam megadja neki a büntetést, ha sértve érzi magát. Ha már megkaptuk a vérdíjat, felőlem azt csinál vele, amit akar, de addig egy ujjal sem nyúlhat hozzá senki!
Serion újra előre fordult, bólintott Kyennek és elindult utána. Daront, akinek csengett a füle az ütéstől, húzta tovább.
Solar kuncogott mellette, amire a fiú már nem is figyelt.
Közel jártak a tanácsteremhez és ez a gondolat nem lelkesítette fel. Tudta, mire kellett számítania. Bűnözőnek számított, mert egy volt a Nerus család egyenesági leszármazottjai közül.
A teremben, ahová érkeztek, meglepően világos volt, de ezt mindössze a folyosók sötétsége utáni hirtelen változás miatt látták így.
Az ablakokon keresztül beáradt a kinti világ vöröses fénye. A falak így belülről már inkább barnának látszottak, mint feketének. Szemben velük egy hosszú, fémből készült asztal állt. Ez volt az egyike azon kevés anyagoknak, amelyek elviselték ezt a hőséget. Mögötte tíz személy ült, négy nő és hat férfi, a Trian, a második fő család felnőtt tagjai. Ők irányították ezt a várost. Minden az ő akaratuktól függött.
Szemmel látható volt rajtuk az, amiről Serion magyarázott, hogy lényegében egyén nem létezett és egyikük sem tartotta magát jobbnak a másiknál. Hiába volt az arcuk különböző, a szarvaik mérete és az alkatuk más, nem akartak eltérni egymástól. Mindegyiknek beültetéseik voltak, csak azért, hogy hasonlítsanak egymásra.
A nők mindannyian vállig érő, elől féloldalas hajat vágattak maguknak, a ruhájuk pedig fényes, barna anyagból készült hosszú szoknya, és bő ujjú, mélyen kivágott felső volt.
A férfiak hagyták a hajukat hosszúra nőni, majd az egészet hátra fogták lófarokba, emiatt szemből úgy látszott, mintha teljesen rövid lett volna. Egyetlen apró tincset sem hagytak kilógni. A ruhájuk hosszú, sötétzöld talár volt, ugyanolyan bő ujjal, mint a nőké.
Még egy dolog akadt, ami mind a tíz személyben azonos volt, a két vékony, szoros, aranyszínű öv a derekukon. Ezek jelezték, hogy ők a második családhoz tartoznak.
Két oldalt néhány katona sorakozott, ám ezek között már egy lázadó sem volt. Semmi más nem akadt a teremben rajtuk kívül. Teljesen üres volt.
Kyen udvariasan hajtott fejet a tanácstagok előtt, majd oldalra állt, elővett egy kicsi gépet és pötyögni kezdett rajta. Úgy tippelték, ő eszerint valamiféle jegyző lehetett.
Serion, Sephra és Solar egyszerűen biccentettek egyet, lazán, mintha csak valami ismerősnek köszöntek volna. Elvégre egy fejvadász nem hajolt meg senki előtt.
A tagok szemmel láthatóan nem vették sértésnek a viselkedésüket. Sokkal jobban érdekelte őket a Serion mögé bújt Daron, akinek nem nagyon akaródzott előrébb menni.
– Lépj elénk, Nerus család fia! – szólalt meg ekkor az egyik férfitag.
A hangja határozott volt és parancsoló. A saját nyelvén beszélt. Nem foglalkozott vele, hogy holmi külvilágiak értették-e őt.
Daron vonakodva, de odasétált hozzájuk. Érezte, hogy Serion követte, továbbra is fogva a láncot.
A fiú nem tett semmit, csupán nézte őket. Feleslegesnek érezte a beszédet. Úgysem mondhatott semmit, ami megváltoztatta volna a véleményüket.
Elsőként az egyik nő szólalt meg.
– Valóban te vagy az. Nem akartuk elhinni, amikor szóltak, hogy elkaptak téged. Olyan sok év telt el a szökésed óta. Már feladtuk a viszontlátásod reményét. Akkor el tudtál menekülni az igazságszolgáltatás elől, de lám, a sors visszahozott hozzánk.
– Milyen igazság?! – vágott közbe Daron.
Nem bírta magát türtőztetni. Ez az egész csak üres fecsegés volt.
– Mióta igazság elítélni egy gyereket olyasmiért, amihez semmi köze nincsen?! Vérdíjat tűztetek ki a fejemre, amikor nem tettem semmit! Ennyi a véleményem a ti igazságotokról, férgek!
A tagok arca egyszerre fagyott meg. Senki nem moccant. Kyen abbahagyta a gépelést és döbbenten meredt a fiúra, ahogyan a saját társai is. Bár Sephra és Solar nem értettek semmit a beszédből, látták, hogy bármit mondott, megsértett vele mindenkit.
– Azt reméltük, talán mutatsz némi bűnbánatot.
– Bűntudat bűn nélkül? Kihagyom.
Az egyik férfi felkelt. A többiek követték a példáját.
– Daron, a Nerus család fia, ennyi idő után sem mutatott se megbánást, se tiszteletet a feljebbvalói felé. Lesújtó viselkedésével nem csak megsértett minket, de egyben szégyent hozott halott rokonaira. Egyhangú ítélet alapján ezennel megfosztjuk minden rangjától és a családjából, egyben a társadalomból való kirekesztéssel büntetjük.
– Térdet hajthattam volna nektek, mint ti az idióta Yassionoknak, de akkor se lett volna másképp. Ti is tudjátok.
Már olyan mindegy volt minden. Valakinek úgyis ideje volt a szemükbe mondani az igazat.
– Még ő meri a szájára venni a fő családot! – rikoltotta az egyik nő, kikelve magából. – El vele! El vele azonnal!
Három katona rögtön megindult, ám Serion odahúzta magához a fiút és hangosan megköszörülte a torkát. Hirtelen senki nem értette, mit is akart.
Az előzőleg ordibáló nő kapott észbe elsőként.
– A vérdíj. Nem engeded el a foglyot anélkül, ugye? Rendben.
Az asztal bal szélén ülő férfi egy zsákot húzott elő a széke alól és felemelte. Serion, maga után húzva Daront, odament és belepillantott. Egy röpke másodpercre halványkék ragyogás világította meg az arcát, mielőtt felnézett és bólintott.
– Fizetség rendben van – mondta, majd elengedte a fiú láncát és visszatért a társaihoz.
Azonnal előlépett a három katona, akik már az előbb is indulni akartak, és közrefogták a szótlan Daront. Mindenki csendben figyelte, ahogyan elvezették.
Mögötte bezáródott a terem kapuja.
Stella Watson author/író 