Sally a téren állva itta a gőzölgő kávéját. Két kézzel markolta a papírpoharat, miközben próbált átmelegedni tőle egy kicsit. A modelljét várta.
Sally hónapokkal korábban úgy döntött, váltani fog és elhelyezkedik a szépségiparban. Egyesek azt mondták, ehhez túlságosan képzett volt és nem értették, mit látott meg benne. Csakhogy mondhattak akármit, nem magyarázkodott miatta. Csupán követte a vágyát.
Az utóbbi időben többek között szempillaépítést is tanult. Eleinte azt hitte, könnyű dolga lesz, de rá kellett jönnie, hogy sokkal nehezebb volt, mint amilyennek elsőre tűnt. A csoporttársai lelkesedése már megcsappant. Mint általában, mindenki azonnal a tökéletességre törekedett és elkeseredett, amikor nehézségekbe ütközött. Egyre kevesebben érezték azt, hogy valóban foglalkozni akartak ezzel a későbbiekben.
Sally egyelőre csak gyakorolt. Bár maga is vétett hibákat, előbb-utóbb bele kellett jönnie. Egyet tartott fontosnak, hogy ne mutassa a modelljei előtt, ha valami nem a tervek szerint ment. Ha ő ideges lett volna, azzal nyilvánvalóan megijesztette volna azt is, akin dolgozott. Amikor a legutóbbi alkalommal sikeresen belekönyökölt az előre kitöltött ragasztóba, egy pillanatnyi habozás után csendesen felállt. Elsietett, töltött magának egy újabb adagot belőle, majd visszaült a helyére. Utólag elmesélte ezt az aznapi modelljének, aki csak nevetett és azt mondta, fel sem tűnt neki, hogy történt valami.
Erre az alkalomra is egy régi jó barátnőjét hívta el, aki szívesen jött.
Amikor a lány megérkezett, bementek az épületbe. Sally nem akarta őt sokat váratni, így már korábban előkészítette az eszközöket. Leültette a modelljét és mondta, hogy helyezze magát kényelembe, amíg ő maga feltette a maszkot, felvette a gumikesztyűjét és lefertőtlenítette őket.
– Az alátét felrakása egy kicsit kényelmetlen lehet, de megpróbálok gyors lenni. Nézz felfelé, légyszi!
A modell felpillantott. Bár a szemei megrebbentek, miközben Sally leragasztotta az alsó pilláit az alátéttel, nyugton maradt.
– Ha becsukod, kényelmes? Nem szúr sehol?
– Nem. Jó így.
– Nem világít nagyon a szemedbe a lámpa?
– Nem.
– Szuper.
Sally dolgozni kezdett. Bár erősen koncentrált, megpróbált beszélgetni, hiszen régen találkoztak.
Mellette bal oldalon még négyen dolgoztak. Mind próbáltak türelmesek maradni, főleg saját magukkal szemben, de mindenki azonnal tökéletesen akart dolgozni, ami általában nem sikerült. Ahogy hallgatta őket, úgy tűnt, rajta kívül mindenki más ismeretlen modellt hívott. Csupán udvarias bájcsevegés ment közöttük.
Sallytől jobbra csak egy lány dolgozott, akinek igazából a nevét sem tudta. Sosem beszélt vele, de magában „Marynek” keresztelte el.
Mary aznap nem készült fel előre. Sietősen szedett össze mindent, majd lerakta maga mellé az eszközöket és rámordult a mellette álldogáló modelljére.
– Na, feküdj már le!
A lány így is tett. Mary neki látott az előkészületeknek. Amikor feltette az alátétet, a modell megszólalt.
– Picit szúr.
Mary igazított rajta egy keveset.
– Most milyen?
– Még mindig. Itt.
Sally a szeme sarkából látta, hogy Mary ideges, kapkodó mozdulattal húzta lejjebb az alátétet. Amikor megszólalt, a hangja ingerültnek tűnt.
– Jó már?
– Hát…
– Most hazudsz?! Kétszer igazítottam meg!
Sally felnézett. A másik oldalán dolgozó lányok ugyanígy tettek. Senki nem szólt semmit, csak figyeltek.
A modell pár pillanatnyi hallgatás után csendesen válaszolt.
– Jó lesz. Csinálhatod.
Csend állt be. Mindenki visszatért a munkához és némán dolgozott. A feszültség érezhető volt, mielőtt Sally hirtelen újra beszélgetni kezdett a modelljével.
– Na, és a munkával mi a helyzet most?
A vidám duruzsolásuktól a többiek megnyugodtak. Lassacskán ők is ismét cseverészni kezdtek a vendégeikkel.
Mary nem beszélt. A kezében szinte remegett a két csipesz és minden mozdulata kapkodónak tűnt. Valahányszor valami nem stimmelt teljesen, idegesen szusszantott egyet. A többiekkel ellentétben a modellje csendben maradt és csak a bal kezével birizgálta a pulcsija ujját.
Amikor Sally végzett, letette a csipeszeket, levette az alátétet és megszólalt.
– Kész. Megnézheted.
A modellje felkelt, kiment a tükörhöz, majd vigyorogva jött vissza.
– Tök jó!
– Örülök.
– Van még itt dolgod?
– Nincs.
– Akkor haza tudlak vinni.
Elbúcsúztak a többiektől, az oktatóktól, majd felvették a kabátjukat és elindultak.
Ahogyan az utcán gyalogoltak az autó felé, a modell megszólalt.
– Az a csaj ijesztő volt.
Sally habozott.
– Talán csak rossz napja volt. Még az is lehet, hogy ismerték egymást, különben csak nem beszélt volna vele így…
– Biztos nagyon szépen dolgozik, de én nem mennék vissza hozzá. Te igen?
– Nem… Rajtam nem dolgozhatna senki, aki így beszél velem… Már az első mondatánál felálltam és elköszöntem volna.
Stella Watson
Facebook oldalam: https://www.facebook.com/profile.php?id=100089570148846
Stella Watson author/író 